Cilu

A gyerekek egyszerűségükben nagyszerűek.

2 héttel ezelőtt Apukám születésnapját ünnepeltük. Minden évben igyekszünk valamilyen különleges étterembe menni, idén Nepál ismeretlen konyhája volt terítéken (úú, de stílszerű vagyok…)

Különleges enteriőr, autentikus étkészlet, finom illatok, fényképes étlap. Hirtelen az sem tudtuk, mihez kezdjünk, volt ott Khasiko Bhutua, Momo, Naram Tarkari, Kukhura Khosani, Goruko Masu és Macha Tarkari is. Mivel ezek eléggé keveset mondanak, néztük a magyar neveket: szezámmaggal és nepáli fűszerekkel elkészített burgonya, krumplival és nepáli fűszerekkel ízesített szaftos marhahúsdarabok, puha csirkehúsdarabok tradicionális nepáli módra, csirkehús különleges fokhagyma- gyömbér és koriander mártásban párolva… Megkérdeztük, mi az a „nepáli módra”, erre azt mondták, hogy „különleges nepáli fűszerekkel”, tehát ettől sem lettünk okosabbak. A biztonság kedvéért ezek után inkább fotók alapján próbáltunk eligazodni, voltak óriási halom rizsek tulitarka zöldségdarabkákkal, sűrű szószokban gőzölgő puha húscsíkok, gusztusos tésztabatyuba csomagolt pástétomok és pürék – a bőség zavara.

Végül a fotók és a leírás alapján egy Himalaya Piro Jhinga / Királyrák tradicionális nepáli módra – Nagyon erős-t választottam, csorog a nyál. Kisebb zűrzavar, mindenki vasalt ingben és blúzban, kiscsaládom apraja-nagyja, nagypapa-nagymama, mi hárman testvérek, bátyus családja két gyerekkel, beletelik egy kis időbe, amíg mindenki megtalálja, hogy mit is szeretne kérni. Ugye az ember ilyenkor bedugja az ujját az étlap megfelelő oldalához, és akkor ott megkeresi és megpróbálja kimondani a kaja nevét, apukám csak sorszámot diktál, én olyan köretet választok ami NEM ILLIK a főételhez, nem hagyom magam meggyőzni, kitartok ám, Öcsi szíve szerint háromfélét megkóstolna, gyorsan megegyezünk hogy mindenki ehet mindenkiéből. A gyerekeknek kis adagot, nem csípőset, ciluvagyoknak csakis erőset, laposkenyérből  fokhagymás fajtát, tessékmondani olyan mangó joghurt van-e, nekem inkább sört kérj ki anyu, jó akkor legyen nekem is kettő, igen desszertet is. Általános keveredés, végül kis unokaöcsi az ovisok minden bölcsességével, az éttermi etikett összes, általa még betartható szabályával (azaz nem az asztal körül rohangálva, hanem a széken illedelmesen ülve) ünnepélyes-lezser hangon bemondja a rendelését:

Én egy levest kérek.

Nem cifrázza, nem érdeklik a nepáli nevek, magyar leírások, guszta képek, hanem csak egyvalami: egy levest kérek. Annyira felvidulok ezen a mondaton, hogy egész nap mosolygok. Ennék is most egy levest. Bármilyet. Egy levest.

Na, ebből a címből találd ki, kedves Nagyérdemű, a történet alakulását!

Történt még a régi szép 90-es években, hogy Vágó István barátunknak egy „Mindent vagy semmit” nevezetű tévés vetélkedője futott. Egyre növekvő értékű kérdésekre kellett válaszolni, különböző témakörökben (Kérem az Állati kérdések 3000-t), olyan remek ajándékokért, mint például sajtcsomag(!).

Apukám félre szokott érteni dolgokat. Ezen kívül nagyon szereti, ha megfelelően 

a r t i k u l á l n a k 

az emberek, és mivel tévében szerepelt, úgy döntött, ezúttal különlegesen nagy hangsúlyt szeretne fektetni a tiszta, jól érthető beszédre. Jelen esetben valamiért nem a mikrofonba válaszolt, hanem abba a lámpába, amit a játékosnak minél hamarabb meg kellett nyomnia, ha tudta a választ.

„Kedves Attila, melyik kérdést választja?”

„Állati 3000-ért.”

„Rendben. Mondjon 5 olyan süteményt, amiben állatnév szerepel.”

Anyukámban (aki a közönség soraiban ül) már felsejlik, hogy itt bizony nem lesz sajtcsomag, mert apukám egy sütemény nevét tudja halálbiztosan, méghozzá az ízes táskáét, amit őfeléjük szerelmeslevélnek neveznek. Páff, megnyomja a gombot, ő a leggyorsabb, Igen Attila, tehát?, mire Apu mélyen lehajol és szépen, érthetően, artikuláltan belemondja a lámpába:

- S z e r e l m e s l e v é l .

A stúdió egy emberként bámul Apura, majd fél perc szünet után Vágó megkérdezi: Kedves Attila, de hát hol van ebben az állatnév? Apu mosolyogva mondja, hogy Hát, sehol., egy körből kimarad. A szerelmeslevél a jelek szerint minden mást überelt Apunál.

Tényleg, van egyáltalán ilyen sütinév? Rigójancsi, madártej, slussz. Még hármat szedjünk már össze.

Drágáim, hosszabb kihagyás után ismét jelentkezem, volt némi ötlet- és élménygyűjtés, most pedig mident bevallok.

A két ünnep közötti szünet egyik furcsa eseménye következik.

Egyik éjjel nagyban húzom a lóbőrt a frissen beszerzett óriáspaplanom alatt, amikor pirkadatkor (kb fél ötkor) csengetnek. Az első hirtelen szívleállás után kikapirgálom magam és az erkélyajtó felé slattyogok, kinyitom, odalenn megszólal egy férfihang:

- Rendőrség, szíveskedjen lejönni.

Hirtelen csak a rendőrautó villogóját látom, de nínózni legalább nem nínózik, akkor lremélhetőleg nem olyan nagy a baj. Ilyenkor kinek mi jut az eszébe? Hajnal, rendőrség, villogó autó, szívekedjen lejönni. Nekem (engem is meglepve) az első szó ami beugrik, az a "gyorshajtás". Nem baleset, nem betörés, nem gyilkosság, hanem gyorshajtás. A lépcsőn lefelé azon fantáziálok, hogy egy vallatáskor vajon mit mondanék a "mit látott? nem látott valamit?" típusú kérdésekre, majd megnyugtatom magam hogy azt válaszolnám "semmi izgalmasat, a szemhéjam belső felét, hát elég unalmas", de ezt nem merném mondani hanem hallgatnék, amire azt hinnék hogy vaj van a fülem mögött és házkutatást végeznének, ahol megtalálják a véletlenül 2 hónapja az asztal alatt árválkodó céklasalátát, ami elég rossz bőrben van, erre biztosan le is tartóztatnának veszélyeztetésért. Mire ide jutok a gondolatmenetben, ki is érkezem a ház elé, ahol az Aquaparkot megszégyenítő mennyiségben spriccol a víz kb 25 méter magasra, nagy ívben ki az utcára, rá az autómra, a kis meggyfára, kvázi mini Atlantisszá változtatva a környéket.

- Eltört a csap. - közli velem az egyik rendőr. - Valakinek intézkednie kell.

Körülnézek, szomorúan sommázom, hogy mivel egyedül én vagyok ébren ilyen hajnali órán a házban, sőt, egész széles e világon (mert csak az én csengőm működik), valószínűleg én leszek az intézkedő személy. Intézkedek is: behívom a rendőrt, akit azonnal meg is kérek, hogy zárja el valahogyan a vízórát, mert én hálóingben, frissen ébredve, fél papucsban esélytelennek tartom az akciót. A rendőr bejön a kapun, lemászik, elzárja, társával elégedetten nézik az elázott utcát, diadalittas susmorgás. Hálásan megköszönöm a segítséget, kitessékelem őket a kapun és felbukdácsolok az ágyamig, ájulás-szerű alvás.

Másnap megmagyarázhatatlan büszkeséggel tölt el, hogy milyen remekül megoldottam egy ilyen bűnügyet, szemtanúként fegöngyölítettem az esetet, olyan Agatha Christie-szerű hősnek érzem magam, mint Poirot vagy Miss Marple. Mosolygok.

Hős lettem. Ez a háznak 3-4 köbméter vizébe került, de megérte.

Előző bejegyzésemre hivatkozva mindenki nyugodjon meg, megtalátam a koncertjegyet a bugyis fiókban. Ha megint elkezdeném keresni, akkor hívjátok fel erre a posztra a figyelmemet. 

Isten szent nevére ígérem, hogy

ha nem találom meg a Pink Floyd jegyemet,

akkor valami RETTENETESET fogok mondani.

Mai ritka szavunk: sublót.

Rengetegszer körbenevettek már emiatt a szó miatt. Nem tudom, hogy miért. Pesten és vidéken is....

A sublót olyan bútordarab, amiben ruhákat, ágyneműt tárolnak. Valahogy így néz ki:

"- Nem láttad az új pulóveremet?

- Dehogynem, odatettem neked a sublótra."

Apukámtól hallottam a kifejezést: untermann.

Untermann az az ember, aki a cirkuszban legalul van, aki a vállán, fején tartja az egész díszes társaságot, a robosztus és kőkemény alap, a szikla. A nyúlánk artistákra megálmodott csiricsáré feszülős mez elnagyolt változatát viseli, ami előnytelenül elmossa vonalait, épphogy csak eltakarja erőtől szétrobbanó hátát, gyűrődik a flitter. A rivaldafény pásztázó foltja őt sosem érinti, csak a formás, vékony társát odafenn, a magasban. A taps nem neki szól, hisz ő csak állt, nem ugrott, nem szaltózott, nem csinált semmit.

Mindig két lábbal áll a földön, sose repül, sose zuhan le sehonnan, áll a két sziklalábán a sziklatestével, nyújtja a sziklakezét, tartja a társait, megfogja a csuklójukat, minden erejét és fizikai valóját megfeszítve néma csendben teszi a dolgát. Egyetlen feladata van: mindenkit a dicsőségbe segíteni. Lehetővé tenni, hogy egy harmadik, negyedik, sőt: ötödik akrobata is felkapaszkodhasson az általa cipelt  székoszlop tetejére. Derekát, hátát, ízületeit, egész testét nem kímélve hosszú percekig tűrni a gerincroppantó terheket.

Mindenkinek csak ezt kívánom, hogy legyen egy untermannja, legyen olyanja, akire rábízhatja az életét is, mert tudja, hogy ő igenis ott lesz, segít, nyom, tart, remeg, megcsinálja. Csak Teérted. Untermannt mindenkinek.

Szóba jött már a Pata tanya, mint tökbéna film, de amit most találtam, még a legvadabb álmaimat is felülmúlja:

"Különlegesnek ígérkezik a Topp nővérek (Topp twins) új-zélandi dokumentumfilm, ami  vlág egyetlen humorista-jódlizó leszbikus ikerpárjának a történetét mutatja be."

Itt van a film adatlapja, imdb-n 10-ből 7,6 pontot kapott, vesszek meg ha eddig el tudtam volna képzelni egy

ikerpárt, vagyis

leszbikus ikerpárt, sőt:

jódlizó leszbikus ikerpárt, még tovább ajzom a világot:

humorista-jódlizó leszbikus ikerpárt

...és íme maga az ikerpár:

Annó kisalsós koromban természetismeret órán nagyon sok kísértésnek voltam kitéve és - bevallom - nagyon sokszor el is buktam.

Abban a korszakban voltunk, amikor otthon házi feladatként babot kellett csíráztatni, rézgálicot kristályosítani, penészt növeszteni, zsebtükörrel geometriai formákat tükrözni, ilyenek. És abban a korszakban voltunk, amikor 8 évesen minden egyes falat étel AZONNAL felhasználásra kerül, mivel a szünetben az udvaron kergetőzés, a tanteremben a padok között viháncolás, pattogva táblatörlés és színcápázás rengeteg erőt felemészt. Ennek megfelelően szinte vég nélkül éhes voltam, az anyukám által készített párizsis kenyér már útban az iskola felé elfogyott, a menzai ebédről pedig délig nem is álmodhattam. Néha a kisbüfében megleptem magam egy pogácsával, meg persze érkezett a nagyszünetben az iskolatej szikkadt zsömlével, de az én cingár kis testem úgy pusztított el mindent az utolsó falatig, mint aki még sosem evett. (ráadásul délutánonként versenyúszás....) Na ilyen körülmények között kaptuk azt feladatként Erzsi nénitől, hogy következő környezetismeret órára hozzunk egy almát.

Be is hoztam, pirospozsgás, kőkemény, kézbesimuló, ropogós kis alma csücsült a padomon. Környezetismeret óra, fél 12 (a legkritikusabb időszak), ülünk, Erzsi néni mesélni kezd:

"A termést hamvas héj borítja." Ránézek az almámra, érzem az illatát, a gyomrom érezhetően és jól hallhatóan megkordul.

"A viasztól síkos, amely megvédi az esőtől a gyümölcsöt." Megsimítom, kis folton eltűnik a hamvasság, nini, milyen szép fényesen csilllog.

"A héj alatt helyezkedik el a vastag, jóízű, lédús gyümölcshús." Összefut a számban a nyál, óriásit nyelek. A gyomromat összerántja az éhség, így a fejemet a padra hajtom, villámgyors mozdulattal berántom az almát a pad alá, és az asztallap takarásában hatalmasat harapok belé. Tényleg jóízű, tényleg lédús. Elborít a szégyenérzet, úristen, mindjárt megzabálom a házi feladatomat! De a kezemre csöppen az alma leve, isteni illatú, savanykás, édeskés, fűszeres illatú... Megadom magam, csendes beletörődéssel módszeresen felfalom az almát, bánatos szemmel nézem Erzsi nénit, aki éppen a magházról mesél. Rámnéz, nem szól, csak mosolyog. Akkor rájövök, hogy szeretem Erzsi nénit.

Következő órára házi feladat: hozzatok egy fej vöröshagymát.

A sztori végéhez elég csak annyit, hogy szerepelt benne a "húsos hagymalevelek - tápanyag raktározás" kifejezés, ebből ki is lehet találni a vöröshagyma sorsát.

Felfaltam azt is.

Egyik este sajtevés közben az futott át az agyamon, hogy vajon milyen a trappista sajt.

Ha sütire vagy milánóira sajtot kell reszelni, előkapod a hűtőből a szokásos 20 dekás trappista tömböt, ráreszeled, megsütöd, megeszed. Talán felsejlik benned, hogy annyira semmi íze nincs, hogy ezzel az erővel akár miszlikbe vágott mosdószivacsot is használhattál volna, de nem baj. Ha sajt, akkor trappista.

Ugyanez van a csiperkegombával. A csiperkegomba a gombák trappista sajtja. Ha gombalevest főzöl vagy pizzát sütsz, elő a bolti csiperkegombát, vékony szeletek, pici fehérbors, petrezselyem, hajrá. Íze mint a sziavcsnak, azaz trappistának, azaz semminek. Akár helyettesíthető is lehet a trappistával.

Ugyanez van a régi típusú Suzuki Swifttel. A régi kis Suzuki Swift az autók trappista sajtja, az autók csiperkegombája. Nem feltűnő, tizenkettő egy tucat, nem emlékezetes, elpusztíthatatlan. Tisztességes iparosmunka, nem több, nem kevesebb.

Ők a világban a szürke szín. Szerintem. De kellenek nagyon! Hogyan reszelnél például a milánói makarónira camambert sajtot? Ha 5 perced van némi gombát beszerezni, hol kapsz hirtelen tinórut vagy őzláb-gombát? Ha költöztetni kell barátnőd 35 db cserepes növényét, hogyan pakolod be a csilivili Mercidbe?

A világ néha nem csak sokszínűen szép, néha kell a szürke.

Sokszor kicsúszik a kezünkből az irányítás. Sokszor van másoknak hatalma felettünk.

Reggel szaladsz a busz után, a vezető becsukja az ajtót az orrod előtt, rádvillant egy gúnyos mosolyt és kigurul a megállóból, mindezt azért, hogy még 3 percet cövekeljen a piros lámpánál, a megállótól 2 méterre.

Vársz az ügyeleten az orvosra, 10 percet, fél órát, másfél órát, két órát, három órát. Megnéz 45 másodperc alatt, átirányít a kollégájához, ahol kezdheted elölről a várakozást.

Végighallgatod egyik kedves "jóakaród" kioktató előadását arról, miért és hogyan kellene élned az életedet, mit mért nem csinálsz jól, bezzeg ő ezt meg ezt csinálná.

Ekkor már érzem, ahogy mélyre szippantom a levegőt és fújom ki. Útközben mielőtt elhagyja a testemet, a huncut kis levegő bele szeretne ütközni a fogaimba, a nyelvembe, a számban bukfencezne és a következő szavakat formálná:

"Te tahó majom, faljál taknyot két pofára, remélem a gyereked viccből nekitolja a fűnyírót a frissen polírozott autódnak." vagy esetleg azt, hogy:

"Doktor úr, most hogy három óra várakozás után méltóztatott fogadni és rám se néz csak annyit kérnék, nyalja ki a s.ggem, kezit csókolom!" netán:

"Okoskodjál, okoskodjál, okoskodjál, én kiszámoltam és PONT leszarom."

 Az az érzés tökjó. Amikor nagyon függesz ezektől az emberektől, semmi ráhatásod nincs a történésekre, csak ezt az egyetlen dolgot uralod, ezt a pajkosan kikívánkozó lélegzetvételt, ezeket a gunyorosan testet ölteni vágyó szavakat. Egyszer szabadjára engedem majd őket. Meglátjátok.

Már nem is tudom, ki mesélte ezt a sztorit, talán kedves kolléganőm, A.?

Egyszer szóba került a családon belüli erőszak és a vékony válaszfalak közötti összefüggés, avagy hogy kihez milyen zajok hallatszanak át a szomszédból: Szellő István, hegedű, húsklopfolás, zajos szex, fúró, zuhany-koncert vagy éppen verekedésbe torkolló veszekedés. Esetünkben éppen ez a legutóbbi változat zajlott.

Ahogyan azt A. mesélte, egy délután éppen otthon tett-vett, amikor egyre hangosodó veszekedés és dobogás zaja ütötte meg a fülét a szomszédból. Egy fiatal pár lakott ott, a lány átlagos magasságú, a fiú viszont elég nagydarab, aki fél kézzel is meg tudja enni a szilvásgombócot. Mivel a veszekedés egyre elfajultabb irányba fordult (most már megöllek, te szemét, ííííííííííáááíí, kinyírlak, köcsög, úúúúíííííííííííáúííí), A. összeszedte minden bátorságát és bekopogtatott, hátha ezzel meg tudja fékezni a dühöngő szomszédot, aki bizonyosan perceken belül agyonveri a szerencsétlen barátnőjét. Legnagyobb megdöbbenésére a lány nyitott ajtót fülig érő szájjal és kedves-vidáman megkérdezte, miben tud A.-nak segíteni. Ő erre zavartan habogott valamit, hogy azt hitte, esetleg baj van vagy ilyesmi, mire a lány nevetve kibökte, hogy semmi baj nincs, csak Nintendón játszottak a barátjával és igencsak elkapta őket a lelkesedés...

Mindenkinek azt kívánom, hogy max. ilyen legyen a családon belüli problémák súlyossága.

Még anno Miskolcon volt egy kis teknősünk, Sonny vagy Sancho (egyik névre se hallgatott, úgyhogy végülis mindegy), aki a 40 literes akváriumban úszkálva és zabálva tengette napjait, folyamatosan a szabaduláson törve a fejét (persze amikor kivettük, akkor csak feküdt az asztalon, mint egy pogácsa).

Hogy még a tökéletesnél is szakszerűbben viselhessük gondját Sonnynak, beszereztük a legkülönfélébb teknősös szakkönyveket, és ekkor akadt a kezembe ez a könyv. Benne van minden, mit kell enni adni, akváriumot berendezni, pároztatni, gyógyítani... Hogyan lehet megkülönböztetni a hímet a nősténytől? Mennyire intelligensek? Az is, hogy milyen aranyosak amikor a kicsi tekik kikelnek a tojásból. A könyv végén pedig meghűlt az ereimben a vér:

És igen, frankón: ha Jancsi teknős elpusztult, szakszerűen így és így vágjuk le a végtagjait, ebben és ebben főzzük ki, ilyen meg ilyen műgyantával öntsük ki a teknőjét és ilyen meg ilyen lakkal kenjük át, és rögtön remek romantikus levélnehezékként funkcionál tovább a család kis házikedvence.

Ez csak nekem tűnik iszonyúan furcsának, sőt megkockáztatom: perverznek? Elképzelem hétéves kis unokahúgomat, aki éppen az elpusztult teknőskéjét gyászolja, de sebaj, jön apuci és fülig érő szájjal közli, hogy: "cseppet se búsulj, meglátod milyen remek iratnehezéket csinálunk neked". A hörcsögből meg szőrmebundát a Barbie babádnak. Pfff.

Az egyik blogban nagyon érdekes definíciót találtam a sokak által csak Bundesliga-séróként ismert hajkölteményre.

"Tudod, ez az a haj, amelyik elöl praktikus, hátul meg szép."

Megtudtam még többek között azt is, hogy a finnek úgy is nevezik, hogy hokihaj (lätkätukka) vagy úgy, hogy cseh haj (tšekkitukka), Amerikában pedig mullet névre hallgat. Ímhol néhány díszpéldány, legeltessétek szemeteket:

Ezt a szót még a nyelvújítók találták ki annak idején az "univerzum" szó magyar megfelelőjeként: mindenedelem.

Ahogyan ezt a szót ízlelgettem magamban az egyik reggel, hirtelen belémhasított a felismerés, hogy mi is ez pontosan - minden olyan dolog, ami egy női táskában megtalálható. Leltárba is vettem, mi található a táskámban ma:

Fél liter kakaó, egy almás rétes, rágó, pénztárca, irattárca, jogosítvány, telefon, kulcscsomó, bérlet, belépőkártya, 2 toll, iskolai jegyzetek, egy doboz cigi, 2 öngyújtó, szempillaspirál, tampon, parfüm, papírzsebkendő, UPC számla, egy Philip K. Dick könyv, pendrive, mp3 lejátszó tokkal fülhallgatóval és átjátszózsinórral, néhány papírfecni, összecsukható esernyő és egy villa. Mindez jóleső összevisszaságban, tekintve hogy táskám "egylégterű", azaz nincsenek benne se rekeszek, se belső zsebek. Pontosabban van egy cipzárral zárható mini zseb, ami viszont a bélés felé egy óriási feslett lyukon keresztül biztosít tökéletes átjárhatóságot a bélés és a táska közé. Ennek megfelelően amikor éppen az ellenőrnek kéne futtomban felmutatni a bérletet, én vagyok az a balek, aki vállig turkál a táskájában, de hirtelen ilyenkor minden kulcscsomóvá, villává vagy cigivé változik. Öngyújtó-keresés során kizárólag pendrive, kakaó és toll akad a kezembe, amikor pedig SOS zsepire lenne szükségem, csak Philip K. Dick ronggyá olvasott könyve kerül elő. Olyan vagyok, mint a mesebeli lány: hoztam is meg nem is, azaz nálam van minden, csak rohadtul nem találom.

Düdü pont így működött: egyszer a nagybevásárlás után hazaérve kipakoltam mindent, és negyed kiló Rama sütőmargarinnak nyoma veszett. A kosárból beraktam Düdübe, de ki már nem tudtam venni, mert eltűnt. Düdü elnyelte. Éhes volt. Azóta újra is lett kárpitozva és az alvázát is kilakatoltattam, de akkor sem került elő. Rejtély.

Nektek mik vannak a táskátokban? 

Volt már arról szó, miket szeretek csinálni.

Mot este ahogy hazafelé tartottam az esőben a nyitott babacipőmben,  

egész napos iskola után, hirtelen megcsapott az az "én szeretem ezt csinálni" érzés. A kiscipő hősiesen bírta a megpróbáltatásokat egészen reggel fél 7-től 7 óráig, mikoris beázott, így a lábam igazából reggel héttől este nyolcig cuppogós csurom vizes zokniban ázott-fázott 13 órán keresztül. Leszálltam a villamosról, elindultam hazafelé a Kerékgyártó utcán, kábé 600 méteres séta.

Fülhallgató, belőle árad  Barry Adamsontól a Something wicked this way comes, őszi sötétség, kopogó eső, az utca a lámpák fázós sárga fényében fürdik. Hihetetlen megnyugvást érzek, ahogy a hideg cseppek dobolnak a hajamon, majd a hajszálak mentén utat találva maguknak szépen leszivárognak a bőrömig, aztán átlangyosodva összegyűlnek halántékomon, majd egy óvatlan pillanatban csiklandozva végigcsordulnak az arcomon át egyenesen az államig, mint valmi csalfa könnycsepp. Szapora lépteimet megritkítom, figyelem, ahogyan a lábam fél centit csusszan előre-hátra minden lépésnél a vizes cipőbelsőben. A túloldalon kutyával sétáló ember körvonalát látom, a víz apróbb-nagyobb tócsákba gyülekezve bújik meg a haldokló fűben, kevélyen ellepi a betonjárdát, -loccs- pontosan a közepébe lépek, lábamat körbenyalja a hideg. Felnézek az égre, szemüvegemet másodpercek alatt esőpöttyök tarkítják be, a rajtuk megtörő fény megannyi apró elektromos csillagként táncol előttem. Ahogy megmoccantom a fejemet egyszer csak megérzem, hogy a nyakamat eddig simogató puha, száraz és meleg kendőm kívülről nyirkos, hideg és rideg... átfut rajtam a gondolat, hogy néha én magam is ilyen vagyok, belül békés, kívül bántó - elmosolyodok.

Szeretem ezt az estét.

Juhúú, el is felejtettem újságolni Nektek!

KONCERT!!!!

Megláttam valahol a cityben a plakátot, mely szerint Pink Floyd (a Roger Waters-féle verzió) ÉLŐ koncert lesz MAGYARORSZÁGON!!!!

Egyből elrohantam az aktuális jegyirodába és azonnali hatállyal megvettem 2 jegyet magamnak és Nonnak a legelső dühöngő-kiemelt VIP állóhelyekre, borsos 30.000 forintos áron, de leszarom, PIIIINKFLOOOOOYD!!! Őket még szüleink se láthatták Magyarországon, nem hogy mi, és tekintve hogy már lassacskán belépnek az "idősebb zenész" kategóriába, valószínű a gyerekeink sem fogják őket látni, csak én, csak most. Pontosabban a svédcsavar ez a dologban: nem most, hanem

8 hónap és 18 nap múlva, azaz 2011. június 22-én.

Ha csak az eszembe jut a Fal, kibújok a bőrömből. Erről itt is tudtok olvasni, hogy miért.

Ennél már csak az lenne jobb, ha rá 1 hétre a David Gilmour-féle verzió is ellátogatna hozzánk, bár azt hiszem akkor egyenesen megütne a guta a boldogságtól utána már semminek sem tudnék örülni az életben.

Mostanában HR-képzésen veszek részt, nagyon érdekes, izgalmas, tanulságos és élvezetes.

A 70 év körüli egyetemi oktató legemlékezetesebb gondolata számomra mégis az volt, hogy van a részegségnek olyan fokozata, hogy "Ütöm, nem fáj." Ez az a szint, amikor már észre se veszed, hogy mezítláb parázsra léptél a tábortűz mellett, hogy a repedt pohár megvágta a tenyeredet vagy hogy a csocsó rugója letépte a belé szorult hüvelykujjadról a körmödet. (utóbbi velem történt meg).

Azt hiszem ez engem minősít.

Nemrég láttam egy hirdetést, mely szerint a Douwe Egberts "a kávézás szakértője".

Jómagam nem nagyon tartozom a kávé-fanatikusok lelkes táborába, a múltkor ittam egy zsenge zacsis kávét udvariasságból és majdnem meghaltam tőle, a pulzusom felszökött 250-re, nem bírom, na. Idebenn a reggeli első kávéig nincsen élet az irodában, kávé nélkül zombiként lebegnek a kollégák a levegőben, szenvedő arccal, vöröslő szemekkel, minden megjegyzésre morózusan reagálva. A kávét ugye mindenki máshogyan issza: üres-pucéran, rengeteg tejjel nyakondobva, két szem édeskével vagy hat kockacukorral, viszkis írkávéként, habosított tejjel vagy urambocsá' tejszínhabbal, szigorúan 3 percig kolompolva-kevergetve a kiskanállal. Mindenki a maga verziójára esküszik, amennyire szereted a Te Saját Kávédat, annyira utálod ha másképpen készítik. Az már nem is finom.

És akkor jön A Kávézás Szakértője, ami szerintem eléggé negatív reklám. Nálam a Kávézás Szakértője egy olyan ember képét vetíti elém, aki reggel 8-kor elkezd kávézni és abba se hagyja 11-ig, akkor is csak azért hogy újabb adag kávét főzzön. Mindeközben a csészéjét fogva sétál végig az irodában, mindenkit megállítva öt percre, végigcsámcsogni a legújabb pletykákat, feltartóztat a határidős feladataiddal, hülyeségeket beszél és kilötyögteti a kávét a konyhakőre. Valahogy egyenértékűnek érzem a Kávézás Szakértőjét a Naplopás Szakértőjével.

Miért nem lehet például a Szemsebészet Szakértője, a Takarítás Szakértője, a Géplakatosság Szakértője, az Ácsmunkák Szakértője vagy a Jogi Tanácsadás Szakértője? Valahogy hasznosabbnak érzem ezeket, de lehet, hogy én tévedek. Mindenesetre én nem szeretnék a Kávézás Szakértője lenni, inkább a Kisállatsimogatás Szakértője vagy a Szombaton Délig Alvás Szakértője lennék.

Ti miben vagytok szakértők?