Cilu

A gyerekek egyszerűségükben nagyszerűek.

2 héttel ezelőtt Apukám születésnapját ünnepeltük. Minden évben igyekszünk valamilyen különleges étterembe menni, idén Nepál ismeretlen konyhája volt terítéken (úú, de stílszerű vagyok…)

Különleges enteriőr, autentikus étkészlet, finom illatok, fényképes étlap. Hirtelen az sem tudtuk, mihez kezdjünk, volt ott Khasiko Bhutua, Momo, Naram Tarkari, Kukhura Khosani, Goruko Masu és Macha Tarkari is. Mivel ezek eléggé keveset mondanak, néztük a magyar neveket: szezámmaggal és nepáli fűszerekkel elkészített burgonya, krumplival és nepáli fűszerekkel ízesített szaftos marhahúsdarabok, puha csirkehúsdarabok tradicionális nepáli módra, csirkehús különleges fokhagyma- gyömbér és koriander mártásban párolva… Megkérdeztük, mi az a „nepáli módra”, erre azt mondták, hogy „különleges nepáli fűszerekkel”, tehát ettől sem lettünk okosabbak. A biztonság kedvéért ezek után inkább fotók alapján próbáltunk eligazodni, voltak óriási halom rizsek tulitarka zöldségdarabkákkal, sűrű szószokban gőzölgő puha húscsíkok, gusztusos tésztabatyuba csomagolt pástétomok és pürék – a bőség zavara.

Végül a fotók és a leírás alapján egy Himalaya Piro Jhinga / Királyrák tradicionális nepáli módra – Nagyon erős-t választottam, csorog a nyál. Kisebb zűrzavar, mindenki vasalt ingben és blúzban, kiscsaládom apraja-nagyja, nagypapa-nagymama, mi hárman testvérek, bátyus családja két gyerekkel, beletelik egy kis időbe, amíg mindenki megtalálja, hogy mit is szeretne kérni. Ugye az ember ilyenkor bedugja az ujját az étlap megfelelő oldalához, és akkor ott megkeresi és megpróbálja kimondani a kaja nevét, apukám csak sorszámot diktál, én olyan köretet választok ami NEM ILLIK a főételhez, nem hagyom magam meggyőzni, kitartok ám, Öcsi szíve szerint háromfélét megkóstolna, gyorsan megegyezünk hogy mindenki ehet mindenkiéből. A gyerekeknek kis adagot, nem csípőset, ciluvagyoknak csakis erőset, laposkenyérből  fokhagymás fajtát, tessékmondani olyan mangó joghurt van-e, nekem inkább sört kérj ki anyu, jó akkor legyen nekem is kettő, igen desszertet is. Általános keveredés, végül kis unokaöcsi az ovisok minden bölcsességével, az éttermi etikett összes, általa még betartható szabályával (azaz nem az asztal körül rohangálva, hanem a széken illedelmesen ülve) ünnepélyes-lezser hangon bemondja a rendelését:

Én egy levest kérek.

Nem cifrázza, nem érdeklik a nepáli nevek, magyar leírások, guszta képek, hanem csak egyvalami: egy levest kérek. Annyira felvidulok ezen a mondaton, hogy egész nap mosolygok. Ennék is most egy levest. Bármilyet. Egy levest.